Galéria

Pillanatok az Intézmény életéből

“III. Babák és jelmezek régi tárgyak között” kiállítás 2013. június 6-16-ig.

Intézményünk három önálló kiállítást szervezett a Klebelsberg Kultúrkúriában. Törekvésünk mindig az volt, hogy klubtagjaink saját munkáit mutassuk be. Az első kiállítás 2007-ben volt. Két klubtagunk baba és jelmez gyűjteményét állítottuk ki. Általában mások által kidobott, szükségtelenné vált, sokszor megrongálódott tárgyakból állt össze a kollekció. A hölgyek évek óta töretlen lendülettel hozták rendbe a babákat. Minden babához egy történet fűződik. Saját ötletük alapján öltöztették fel maguk által vart ruhákba mindenféle kiegészítőkkel együtt, s nevezték el őket. 2008-ban a kiállítást szintén saját készítésű kézimunkákkal, gobelinekkel egészítettük ki. Ezeken a kiállításokon több oktatási intézmény diákja is megfordult, 300 közeli látogatónk volt. 2013-ban szervezett kiállításunkat klubtagjaink saját régi személyes tárgyaival, illetve saját készítésű tárgyaival egészítettük ki. Ez a kiállítás ismét nagy sikert aratott a látogatók körében, mely száma meghaladta a 440 főt! 

babakiallitas_0073
babakiallitas_0002
babakiallitas_0003
babakiallitas_0004
babakiallitas_0005
babakiallitas_0006
babakiallitas_0007
babakiallitas_0008
babakiallitas_0009
babakiallitas_0010
babakiallitas_0011
babakiallitas_0012
babakiallitas_0013
babakiallitas_0014
babakiallitas_0015
babakiallitas_0016
babakiallitas_0017
babakiallitas_0018
babakiallitas_0019
babakiallitas_0020
babakiallitas_0021
babakiallitas_0022
babakiallitas_0023
babakiallitas_0024
babakiallitas_0001
babakiallitas_0026
babakiallitas_0027
babakiallitas_0028
babakiallitas_0029
babakiallitas_0030
babakiallitas_0031
babakiallitas_0032
babakiallitas_0033
babakiallitas_0034
babakiallitas_0035
babakiallitas_0036
babakiallitas_0037
babakiallitas_0038
babakiallitas_0039
babakiallitas_0040
babakiallitas_0041
babakiallitas_0042
babakiallitas_0043
babakiallitas_0044
babakiallitas_0045
babakiallitas_0046
babakiallitas_0047
babakiallitas_0048
babakiallitas_0049
babakiallitas_0050
babakiallitas_0051
babakiallitas_0052
babakiallitas_0053
babakiallitas_0054
babakiallitas_0055
babakiallitas_0056
babakiallitas_0057
babakiallitas_0058
babakiallitas_0059
babakiallitas_0060
babakiallitas_0061
babakiallitas_0062
babakiallitas_0063
babakiallitas_0064
babakiallitas_0065
babakiallitas_0066
babakiallitas_0067
babakiallitas_0068
babakiallitas_0069
babakiallitas_0070
babakiallitas_0071
babakiallitas_0072